Tigrinya (sémi)   

A tigrinya nyelvet beszélők csoportja a sűrűn lakott központi területeket lakja. Az összlakosság közel 50%-át teszik ki, mégis területileg az általuk benépesített 3 tartomány, Akele Guzay, Seraye és Hamasien, arányában jóval kisebb, összevetve az ország területével. A tigrinya csoport nagy többsége ortodox keresztény, kivéve egy kis létszámú muzulmán csoportot, akiket más néven, dzsibirtiként ismerünk. Ez a népcsoport nagyrészt letelepedett földműves, így az évszázadok folyamán szoros kötődést alakított ki földjével, ami számos konfrontációra is okot adott a nomád állattartókkal szemben. Ma az ország egyik hivatalos nyelve a tigrinya, ami szintén az e nyelvet beszélők dominanciájára utal. A tigrinya nyelvet beszélik még Etiópia Tigray tartományában is.

Tigre (sémi)

A tigre népcsoport közel 31%-át teszi ki az összlakosságnak. Eritrea északi területét lakják szétszóródva a Danakiltól egészen a Szudáni határig. Nyelvük hasonlóan a tigrinyához a geezből eredeztethető, bár ez nagyobb rokonságot mutat az arab nyelvekkel, mint a rokon tigrinya. A tigrék nagy többsége muzulmán, van köztük letelepedett és nomád is. Táncaik és énekeik az ország elismerését vívták ki.

Saho (kusita)

A saho etnikum 5%-át teszi ki Eritrea népességének. Aszmarától és Masszavától délre helyezkedik el központi területük, bár április környékén, mikor az esőzések véget érnek az alföldi területeken, sokan felhúzódnak állataikkal a magas hegységekbe, és csak az ottani esőzések befejeztekor térnek vissza a forró tengerparti félsivatagos területeikre. A sahok jó méhészek és harcosok hírében állnak.

Afar (kusita)

Az afarok Eritreában a lakosság 5% százalékát adják. Az általuk lakott terület kiterjed Etiópia és Dzsibuti területeire is. A forró Danakil-mélyföldet lakják, melyet rettegnek az arra utazók, így ennek, és harciasságának köszönhetően e csoport kivívta magának a félelmetes jelzőt.
A többségében muzulmán nomád pásztorkodók, akik még mindig viselik ijesztő ívelt késüket, a dzsil-t.

Hedareb (kusita)

A hedareb és a rokon beni amer és bedzsa csoportok Eritrea északnyugati területét lakják, és mivel nagyrészt nomád pásztorok, gyakran járnak-kelnek át az eritreai-szudáni határon. Kusita eredetű csoportokról van szó. Az ősi bedzsa csoportok leszármazottai lehetnek mind. Ez volt az az etnikum, mely Akszum bukását követően képes volt kisebb királyságok létrehozására Afrika Szarván.

Bilen (kusita)

E csoport Aszmarától északra, Keren környékén él. Van köztük keresztény földműves és muzulmán állattartók is. A nők színes ruháikról és arany, ezüst, réz ékszereikről ismerszenek meg. A bilen nyelvet, ugyanúgy, ahogyan a bedzsát is, fokozatosan felváltja a domináns tigre.

Kunama (nilóta)

Eritrea délnyugati csücskében élnek, Barentu város környékén, közel az etióp és szudáni határhoz. Számuk igen kicsi, csupán 2%-át adják az össznépességnek. A terület legrégebbi helyfoglalójaként ismerik őket, akiket fokozatosan perifériára szorítottak először a kusita nyelvűek, majd a sémik. Vallásukat tekintve vannak közöttük muzulmánok, keresztények és animisták is. Saját hitviláguk szerint Anna, a legnagyobb istenség teremtette az eget és a földet, de az emberek sorsát illetően nem mutat sok érdeklődést.
Bőrük sötétebb, mint más csoportoké. A legtöbben még falusi környezetben élnek, más eritreai csoportok elmaradottaknak tartják őket.

Nara (nilóta)

A kunamákhoz hasonlóan a narakat is elmaradott emberekként tartották számon. Szokásaikban és viseletükben nagyon hasonlítanak a kunamákhoz.

Rasaida (sémi)

A legkésőbb érkezett lakói Eritreának. A nyelvük az arab, melyet a 19. században hoztak magukkal az Arab-félszigetről. Nomád állattartókként járják a Vörös-tenger menti területeket, Masszavától egészen a núbiai sivatagig. Asszonyaik színes geometrikus díszítésű ruháikról ismerhetőek fel. Szigorúan endogám etnikum, kiknek jó barátja a sivatagot is tűrő teve.


A fentebb bemutatott etnikumok mind a mai napig megőrizték főbb jellemvonásaikat, ám a 30 évig tartó háború megtette hatását e csoportok összekovácsolása terén. A korábban inkább egymás ellen küzdő és csak ritkán a közös ellenség ellen összefogó etnikumok az etióp seregek ellen együttes erővel küzdöttek. Nem volt olyan etnikum melynek tagjai ne vettek volna részt a harcokban. A harcok alatt megismerték egymás szokásait, táncait, interetnikus házasságok születtek, sokkal nagyobb lett az átjárás etnikumok között. A mai kormány tudatosan igyekszik elfogadtatni mindenkivel a másság létezését, nyugodjon az vallási, etnikus vagy más alapokon. A tankönyvek megismertetik a fiatalokkal más etnikus csoportok életmódját, hagyományait, mellyel az egyenlőséget és az eritreai identitást hangsúlyozzák. Tehát míg egyfelől a különböző etnikumok nyílt elfogadását hirdetik, addig az etnikus határokat átívelő nemzeti öntudatot erősítik, melyben az etnikus és vallási differenciák mint az egység potenciális bomlasztói jelennek meg.

Más afrikai országokkal összehasonlítva különleges helyet foglalnak el a nők, és bár a gyengébb nem vidéki megítélése nem sokat változott a XX. század történelmi eseményeinek következtében, mégis elmondhatjuk, hogy az eritreai nő szabadabban mozoghat a társadalmi hálóban, mint más afrikai ország nőnemű lakója. És mindez azért, mert a 30 évig tartó háborúban, különösen a 70-es évektől mind nagyobb számban vállaltak szerepet a nők. Szükség volt rájuk, nemcsak az ellátásban, hanem a frontokon is. A 80-as években a harcolók megközelítőleg 30%-a nő volt, így nem kis mértékben járultak hozzá a front sikeréhez. A szebbik nem körében ekkor terjedt el a hosszú, fésületlen, fonatlan haj viselése, mely jellemző volt a harcoló férfiakra és nőkre egyaránt.