|
|
Írta: Saba Tesfay
|
|
2007. február 26. |
Dahlak-szigetek
Eritrea partjainál 350 szigetet tartanak számon, melyek közül 209 a Dahlak-szigetvilág része. A legtöbb sziget kietlen, sivatagos és lakatlan, a fő látványosságot és szórakozási lehetőséget a tenger nyújtja. A lakatlan szigetek körül a vízivilág háborítatlan, így a kevés idelátogató búvár ámulatára hatalmas élményt nyújt. Sznorkellezésre is kiválóan alkalmas.
A szigetlakók már az ókori egyiptomiak idejében is gyöngyhalászattal foglalkoztak, ami egészen az Oszmán Török fennhatóság ideje alatt is virágzott, ekkor központja a ma is lakott Dahlak Kebir volt. Emellett a szigetek otthont adtak az Arábiába irányuló rabszolgakereskedelemnek is. Ekkori gazdasági jelentőségéről ma a Dahlak Kebiren található kufikus írással gazdagon díszített nekropolisz sírfeliratai árulkodnak.
Az ivóvíz problémájának megoldása érdekében a sziget korai lakói ciszternákat vájtak, minden napra jutott egy ciszterna. Mindegyik a falu egy napi ivóvízkészletét tartalmazta. Ugyan a ciszternák még megvannak, ma már nem használják őket.
Egy másik közkedvelt sziget a Disszei. A vulkanikus hegyek alkotta sziget bár sziklás és kietlen, fehér homokos partjai ideális terepet nyújtanak a fürdőzéshez és búvárkodáshoz. A környék vize különösen áttetsző és tiszta. A sziget néhány tucat lakója halászatból, főleg kiscápa halászatból él, melyek uszonyát kiszárítva a Közel-Keleten értékesítik.
Strandolás
Bár Eritrea homokos partjai kitűnő lehetőséget biztosítanak a tengeri fürdőzésre, nem sok fürdőző helyet találhatunk, és azok közül is csak egy-kettő kiépített. Masszavában a Red Sea Hotel rendelkezik csak fürdőzésre alkalmas parttal, azonban érdemes a várost észak felé elhagyni, és ellátogatni a 12 kilométerre található gurguszumi hotel partjára, ahol a víz és a part nagyon kellemes fürdőzési lehetőséget biztosít. Azonban ha valaki nem ragaszkodik a strandolást kiegészítő szolgáltatásokhoz, a legjobb, ha ellátogat a fehér homokos parttal megáldott szigetek szinte bármelyikére.
A víz a nyári időszakban a partoknál csak pár fokkal hűvösebb a levegőnél, kellemesen frissíti a fürdőzőket. Ilyenkor a helyiek közül is többen látogatják. A partoknál a víz teljesen biztonságos, általában a hullámok sem csapnak magasra, és a ragadozó halak sem merészkednek a partok közelébe.
Masszava
Masszava elhelyezkedéséből adódóan egészen eltérő képet tár elénk, mint Aszmara. Arabos hangulata és épületei az Arab-félsziget lakóival folytatott szoros kapcsolatáról és az egymást váltó különböző hódítókról árulkodnak. Hódítókként érkeztek a portugálok, arabok az Arab-félszigetről, egyiptomiak és az olaszok, majd végül a britek. Mindezekről a város épületei árulkodnak, melyek mindemellett még hosszú évszázadok virágzó kereskedelméről is tanúskodnak.
Masszava két szigetre, a Taulud és Masszava szigetekre, illetve a szárazföldre épült. Mindhárom terület más és más karaktert mutat. A szárazföldi részen élnek a legtöbben, és folyamatosan újabb és újabb épületekkel bővül. Sivatagos utcák, sűrűn épített házak és tákolmányok jellemzik.
Taulud szigetét nagy olasz villák és épületek uralják. A sziget 1-2 óra alatt körbejárható, miközben érdemes megnézni az 1930-as években épült Melotti villát, a régi vonatállomást és a kis halászhajóknak fenntartott kikötőt. Masszava szigete felé vezető úton áll a romos császári palota, ahol a bejáratot még mindig az etióp császárt reprezentáló kőoroszlán őrzi.
Masszava szigete nyújtja mindezek közül a legtöbb látványosságot. A legöregebb, néha roskadozó épületek mór és bizánci stílusban épültek, némelyiküket a XVII-XVIII. századok óta használják. A sűrűn egymás mellett álló épületek kevés helyet hagynak a köztereknek. Nappal a hőségben kihalt utcák estére annál inkább benépesülnek, a kávézók, éttermek és bárok megtelnek, általában ilyenkor megelevenedik a város.
Vasútvonal
A Masszavát Aszmarán és Kerenen keresztül Agordatig összekötő egykori vasútvonalat mára még csak egyes szakaszaiban rekonstruálták. Több mint 110 éve kezdték meg építeni az akkor teher és utas szállításra is alkalmas vonat nyomvonalát, ami alig 120 kilométeres szakaszán 2400 méterrel a tenger szintje fölé emelkedik. Egyelőre Masszavától Gindáig, illetve Nefaszittól Aszmaráig lehet vonaton eljutni. Valaha az olaszok hatalmas veszteségek árán építették meg a hegyen-völgyön, hidakon és alagutakon átvezető vasútvonalat, amit a harminc évig tartó háború teljesen tönkretett. Az időközben a sánc- és házépítéseknél felhasznált vasúti síneket felszólításra visszaszolgáltatták, így újították fel a ma már járható szakaszokat. Az Aszmara és Nefaszit közti szakasz talán a legcsodálatosabb, ahogyan a hegyek közt és meredek hegyoldalakon gyönyörű látványban lehet része a vonaton utazóknak. Egyelőre azonban vonat nem indul menetrendszerűen, így az a turistáknak, külföldieknek is csak magas áron érhető el.
Nakfa
Nakfa városa a háború alatt vívott ki magának hírnevet. Hosszú ideig e város volt az EPLF bázisa, ahol az etióp légierő folyamatos bombázással próbálta az eritreai frontot megtörni. Az egész várost a földdel tették egyenlővé, kivétel volt ez alól a mecset, ugyanis az mindvégig jelezte a repülősöknek a város hollétét. Védekezésképpen az eritreaiak földalatti bunkereket, kórházakat és üzemeket építettek, ahol éjjel-nappal folyt a munka, azonban a búvóhelyeket csak éjszaka lehetett elhagyni.
Nakfa lakosai muzulmánok, erről árulkodik a mára már újjáépített mecset, melynek történetét a helyiek őrzik: A nakfai mecsetet Kenib Ay Osman építette, építője pedig két olasz építész volt. A mecset építésének oroszlán részét azonban a helyiek végezték, ők hozták a hatalmas köveket a hegyekből és ők hozták a mészkövet Aszkakból. 1978-ig a bombázások elkerülték a mecset épületét, azonban 1978 után az etióp sereg már azt sem kímélte. Ma a mecset, csakúgy, mint a város és a szomszédos, búvóhelyként szolgáló Denden hegy a függetlenségi harcok és az eritreai küzdelem szimbóluma.
Zula-öböl
A Zula-öblöt Masszavától délre, a Buri-félsziget és a szárazföld zárja közre. Az öböl déli csücskénél melegvizű források találhatók, melyekről a helyiek úgy tartják, gyógyhatással bírnak. A források felett emelkedő hegyoldalakban üvegre emlékeztető obszidián darabokat százával találhatunk. Valaha ezek az obszidián kövek fontos szerepet játszottak a helyi kereskedelemben, eszközöket és díszeket készítettek belőle. A Zula-öböl déli része soha nem szenvedett ebből a valaha értékes anyagból hiányt, mivel a közeli vulkáni kráterek időszakonként hosszú időkre ellátták a helyieket.
Az öböl partján az ókori Akszum legfontosabb kikötőjének, Adulisznak régészeti maradványai várnak feltárásra. A részleges feltárás azonban már bebizonyította a település jelentőségét a szárazföld belsejében fekvő Akszum és a tengerentúliak között folytatott kereskedelemben. Az akszumi idők után azonban Adulisz és vele együtt a Zula-öböl szerepe is hanyatlásnak indult. Szerepét a tengeri kereskedelem újjáéledésével a tőle északra fekvő Masszava vette át.
Badda-tó
Badda, a sivatagi kis település a Danakil mélyföld kapuja. Mersa Fatmától, Adaitón keresztül sivatagi úton lehet eljutni a tengerszintje alatt 50 méterre fekvő faluba. Teljesen terméketlen, sivatagos, forró és homokos vidéknek tűnik, látszólag élhetetlen egy táj. Azonban ahogyan beérünk a faluba, csodálatosan zöldellő, 2000 hektáros gabona-, kukorica- és gyapotültetvényben gyönyörködhetünk. A vizet a hegyekből esőzések idején leáramló patakok és folyók szolgáltatják, ami elegendő mennyiséget jelent az egész évben. De ennél még szebb látványt nyújt a közeli vulkáni kráterben összegyűlt víz. A 100 méter mély és 400 méteres átmérőjű tó körül sivatagi szárazságot tűrő állatok és növények élnek.
Kolostorok
Az eritreai ortodox keresztény kolostorok némelyike a Kr.u. IV. századig vezeti vissza történetét, azonban vannak olyanok is, melyek a XVI-XVII. századokban épültek. 18 kolostort tartanak számon az országban, melyek mindegyike hegytetőkön, nehezen, csak nagy erőfeszítések árán megközelíthető csúcsokon épültek, főként azért, hogy ne essenek áldozatul a különböző népek támadásainak, köztük például a híres XVI. századi muzulmán vezető, Mohammed Gragn keresztényellenes hadjáratának.
A kolostorok belső világa a szerzetesek közti egyenlőségről árulkodik.
A legtöbb kolostor saját földekkel rendelkezik, melyeket a szerzetesek művelnek. Némelyik kolostor állatokat is tart.
Debre Sina kolostor: A legősibb kolostor Eritreában az Aszmara-Keren úttól kelet felé, Elaberedtől 35 kilométerre helyezkedik el. A kolostorról úgy vélik, hogy a VI. században alapították, bár a hozzá tartozó sziklába vájt templomot korábbinak tartják. A legenda szerint a júdeai Heródes elől Szűz Mária és a gyermek Jézus itt talált menedéket. Az alapítás legendája is e történethez fűződik. Az egyik axumi uralkodó, Bazien isteni parancsra felkereste Debre Sinát, ahol megjelent előtte Mária és Jézus. Ennek tiszteletére nagy ünnepséget rendezett és azóta szenthelyként tisztelik e helyet. Debre Sina a nők és férfiak előtt is nyitva áll. Emiatt a nők körében ez az ország egyik legkedveltebb zarándokhelye. Évente két napot ünnepként tartanak számon, e napokon akár Eritrea másik feléből is gyalog látogatnak el Debre Sinába.
Debre Bizen kolostor: Az Aszmara és Masszava közti Nefaszit városkától gyalog közelíthető meg a kolostor. A várostól indul a hegyi ösvény, amelyet teljes hosszában csak férfiak mászhatnak meg. A kolostor a XIV. században épült. Egyedülállóan gazdag kézirat, egyházi ruha, ernyő és kereszt gyűjteménye van. A kolostor saját kalendáriummal is rendelkezik, melyet az egyik szerzetes dolgozott ki a héber és keresztény naptárak alapján. Kr.u. 1500-at a végítélet napjának vélte a kalendárium készítője, így azóta nem használják a naptárat.
Abune Bitzu Amlak kolsotor: A Dekamhare-Tsorona úttól délnyugatra található ez az 1504-ben alapított kolostor. A legenda szerint a kolostor megalapítása előtt egy hatalmas kígyó uralkodott a földeken. Ám ahogyan az abúna (püspök) kijelölte és megszentelte a helyet, a kígyó azonnal kimúlt. A kolostor 200 kéziratot őriz. Némelyik a XVI. századból származik. A kolostorral egy időben egy zárdát is létrehoztak, ami azóta is működik.
Szelasszié Tsaeda Amba kolostor: A XVII. században épített kolostor az Aszmara-Keren úttól nem messze Hagaz felé található. A kolostorhoz vezető gyalogösvény keskeny kitaposott úttal indul, majd egy veszélyes, mindkét oldalon lejtős hegygerincen halad végig. A kolostor egy hatalmas szikamórfa árnyékát élvezi, melynek gyümölcséből az éves ünnepre enyhén alkoholos szuát (erjesztetett ital) készítenek.
Debre Libanos kolostor: a kolostor a dekamhare-i úton közelíthető meg, lent, egészen az etióp határnál helyezkedik el. A legenda szerint a kolostor a VI. században épült. A könyvtára csak férfiak számára nyitott, azonban a kolostor egyéb részei, beleértve a 60 mumifikálódott testet tartalmazó termet is, a nők számára is látogatható.
Keren
Az 1220 méter magasan fekvő Keren Eritrea egyik legbájosabb városa. Annak ellenére, hogy az ország harmadik legnagyobb városa, kisvárosi hangulatával bűvöli el az odalátogatókat. Gazdag, változatos kultúráját és sokszínűségét annak köszönheti, hogy egyfajta kereskedelmi találkozópontként és Aszmara északi és egyben nyugati kapujaként működik az olasz gyarmatosítás évei óta. Keren belvárosát a lakóházak mellett számos olasz palota és katolikus templom teszi még hangulatosabbá. A XIX. századi egyiptomi erőd mellett érdemes meglátogatni a Baobabfa Madonnáját, a nagy üreges fába rejtett Szűz Mária szobrot. A helyiek és távoli városok ortodox keresztény hívői is minden év május 29-én elzarándokolnak a kiszáradt fához. A kis szentélyt és a szobrot a XIX. század végén alakították ki ilyen formára, azóta már mentett meg olasz katonákat a britek bombái elől, gyógyított meg hívő betegeket és árnyékot adott az arra látogatóknak.
Quohatio
A Kr.u. II. században az egyiptomi földrajztudós, Ptolemaiosz egy fontos Koloe nevű ókori városról tett említést. Az akszumi birodalom idején virágzó várost a későbbiekben egyesek Quohaitoval, mások a délebbi Meterával azonosították. Keveset tudunk az egészen a Kr.u. VI. századig virágzó városról. Az egykori város területén, a 2700 méter magas meseszép fennsíkon végzett régészeti kutatások arra engednek következtetni, hogy Quohaito egy nagy művelhető földekkel rendelkező kertváros volt, ahová valószínűleg a forró nyári hőségben a déli vagy tengerparti kereskedők visszavonulhattak.
A Mariam Wakiro templom Quohaito egyik legnevezetesebb romja. A valaha keresztény vagy kereszténység előtti templomként funkcionáló építmény számos kőromja közül még mindig kiemelkedik négy oszlop. Körülbelül azonos időszakból származik az egyiptomi sírként emlegetett sírkamra, melynek belső díszítését a kamrába bemászva megnézheti az odalátogató. Az egykori város másik látványosság a Saphira gát, melyet pre-axumi időkre datálnak. Még korábbi emberi jelenlétről árulkodnak a Quohaito közeli 6-7 ezer éves sziklafestmények. Az ösvényeken megközelíthető barlangokba és a hegyoldalakra rajzolt színes állat és ember figurák megérik az amúgy is lélegzetelállítóan szép hegyoldalban tett sétát.
Metera
Ez az akszumi időkben virágzó város Quohaitotól 20 kilométerre, délre helyezkedik el. A régészeti leletek szerint Akszum városa és a kikötő, Adulisz után ez volt a legnagyobb település, ahol polgári közösségre és életmódra utaló nyomokat találtak. Metera legjelentősebb lelete egy 2,5 méteres sztélé faragott geez szöveggel. A századforduló óta kisebb-nagyobb feltárásokat végeznek Meterában, melynek eredményeképpen számos házat, palotát és sírt tártak fel. Az egyik feltárt ház alatt egy levezető lépcsősorra bukkantak, mely a hagyomány szerint egy egészen Akszumig tartó földalatti alagút bejárata. Érdekes módon Akszumban is találtak egy kővel eltorlaszolt lejáratot, melyről úgy tartják, Meterába visz. Azonban más feltételezések szerint a lejárat szarkofágokat rejt.
Bár Metera nagy része még mindig feltáratlan, a csekély régészeti munkák is számos arany és bronz ékszereket, kereszteket, római és helyi érméket hoztak napvilágra. |
|
Utolsó frissítés ( 2007. április 07. )
|
|
